2007. november 21., szerda

Jakab gulyás [leves]

Jakab gulyás
Hozzávalók:
400 g marha lábszár,
400 g apró szemû fehérbab,
250 g burgonya,
100 g vöröshagyma,
20 g fokhagyma,
150 g paradicsom,
1/2 dl olaj,
1 dl tejfel
Ízlés szerint: Só, õrölt bors, csombor,tárkony
A tépett tészta csipedetthez: 1 db tojás, 150 g liszt, pici só

Elkészítése:
Olajban a finomra vágott vöröshagymát üvegesre hevítjük, majd a kockára vágott marha lábszárral tovább pároljuk. Vágott fokhagymával, õrölt borssal, csomborral, sóval és tárkonylevéllel ízesítve, kevés víz aláöntésével fõzzük, míg a hús félpuha nem lesz. Most tesszük a cikkekre vágott paradicsomot, az apró kocka burgonyát és a beáztatott apró szemû babot. (Én a szárazbab helyett a zöldbabot ajánlom, amit 3 cm-es darabokra felvágva használhatunk fel ezen étel elkészítésekor.) Felöntjük annyi vízzel, hogy duplája legyen a leves sûrûségének. Így fõzzük. Közben elkészíthetjük a csipedettet, vagyis a csipetkét. A felütött egész tojáshoz egy pici sót, és annyi lisztet teszünk, hogy egy kemény gyúrt tésztát kapjunk, amit szép simára kigyúrunk. Felületét nagyon vékonyan zsírral, vagy olajjal megkenjük, hogy ne cserepesedjen, száradjon ki. Félórás pihentetés után lisztbe mártjuk a tésztát, és kézzel elkezdjük a formázást. A tépett csipetke-csipedett formázása gyorsan megy. Egy tiszta, enyhén lisztezett konyharuhára apró lukas kis tésztákat tépünk. A hölgyek mégis a sodrott formát kedvelik, és a letépett tésztát két ujj között megsodorják, épp úgy, mintha pénzt számolnának! Egy másik forma a katonás csipetke. Ahol nagy mennyiséget kell készíteni, ott apró kockára vágják a tésztát, és két tenyér között södrik - pödrik, és csipetkére keresztelik. Ha kész a tészta, a levesben kifõzzük. Sûrû tejfellel tálaljuk. Igen finom egytálétel.

Nincsenek megjegyzések: