Borzas hús
Hozzávalók:
8 szelet hús
50 dkg burgonya
15 dkg liszt
10 dkg reszelt sajt
1 tojás
olaj
tej
fokhagyma
őrölt bors só
Elkészítés:
A húst megsózzuk és félretesszük.A burgonyát lereszeljük, a liszttel ,a tojással és kevés tejjel összekeverjük.Sóval, borssal, zúzott fokhagymával fűszerezzük és hozzákeverjük a reszelt sajtot.A húst lisztbe és a masszába forgatjuk és forró olajban mindkét oldalát pirosra sütjük.
2007. december 3., hétfő
Borzas csirkemell 3 [húsétel]
Borzas csirkemell 3.
Hozzávalók:
4 filézett csirkemell
25 dkg trappista sajt reszelve
1 nagy doboz tejföl
5 db tojás
8-10 gerezd fokhagyma
só
bors
ételízesítő
liszt
Elkészítés:
A felszeletelt,kivert melleket sózzuk, a felvert tojásokba sót, sajtot teszünk. A tefölt tálba öntjük, egy nyers tojást keverünk bele. Ételízesítőt, borsot, az apróra vágott fokhagymát belerakjuk, tálalásig hűtőben tartjuk. A csirkemelleket lisztbe, majd a sajtos tojásba forgatjuk, amit még egyszer megismétlünk, és forró olajban kisütjük. Ha kisült, a fokhagymás tejföllel meglocsoljuk, sajttal meghintjük, rizzsel tálaljuk.
Tanácsok:
A fokhagymás tejfölt akár szósznak is lehet használni kethup vagy majonéz helyett sült burgonyához.
Elkészítési idő: 35 perc

Borzas csirkemell 2 [húsétel]
Borzas csirkemell 2
Hozzávalók:
csirkemell
szárnyas fűszerkeverék
liszt
tojás
zsemlemorzsa
olaj
füstölt sajt
joghurt
kapor
fokhagyma
Elkészítés:
A csirkemellből rántott szeleteket készítünk . A joghutból öntetet készítünk,fokhagyma és kapor hozzáadásával.Tálaláskor az öntetet a rántotthúsra öntjük,reszelt füstöltsajttal megszórjuk. Köret ízlés szerint .

Borzas csirkemell [húsétel]
Borzas csirkemell
Hozzávalók:
csirekemellfilé,
só,
3 tojás,
mustár,
őröltbors,
zabkorpa,
tejföl,
reszelt pizza mozzarellasajt,
sütőzacskó.
Elkészítés:
A csirkét besóztam, majd a zabkorpába forgattam, utána a tojás a mustár a tejföl és az öröltbors keverékébe. Legvégül a reszeltsajtba. Beledugdostam a sütőzacskóba őket és megsütöttem.

Borsos tokány marhahússal [húsétel]
Borsos tokány marhahússal
Hozzávalók:
60dkg marhahús
3 fej hagyma
1 csapott kanál liszt
1 dcl tejföl
só,
bors,
1 kanál zsir
Elkészítés:
A hagymát vékony félkarikákra vágjuk és forró zsirban megfonnyasztjuk. Belekavarjuk a vékony csikokra vágott húst és fedő alatt,egy-egy kevés vizet öntve hozzá,puhára pároljuk. Megsózzuk,bőven meghintjük borsal és zsirjára sütjük. Megszorjuk a lisztel,felengedjük kevés vizzel és felforraljuk,végül összemelegitjük a tejföllel. Puliszkával vagy apró galuskával adjuk asztalra.

Borsos tokány [húsétel]
Borsos tokány
Hozzávalók:
70 dkg sertés apróhús,
1 dl száraz,fűszeres ízű fehérbor,
2 ek.olaj,
2 ek.paradicsompüré,
fél mk.ő.fekete bors,
1 dl víz,
só.
Elkészítés:
A húst megmossuk,csíkokra vágjuk.Megsózzuk,olajon megpirítjuk.Megszórjuk az ő.borssal,ráöntjük a fehérbort.Puhára pároljuk.Hozzákeverjük a p.pürét és vizet.Addig főzzük,amíg besűrűsödik.

Borsos csirke sütőben [húsétel]
Borsos csirke sütőben
Hozzávalók:
1 konyhakész egész csirke,
3 dkg liszt,
1 fej vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
1 dl száraz fehérbor,
olaj, 1 babérlevél,
3 szem szegfűszeg,
só,
durvára őrölt fekete bors
Elkészítés:
A csirkét nyolc darabba vágjuk. Tálba tesszük, meghintjük frissen őrölt fekete borssal és leöntjük a borral. 1 órára hűtőszekrénybe állítjuk. A húsdarabokat a pácból kivesszük, besózzuk, majd áttesszük egy tűzálló tálba. Megforrósított olajon üvegesre pároljuk a kockára vágott hagymát és a zúzott fokhagymát. Meghintjük a liszttel, 1 percig pirítjuk, majd felöntjük a csirke páclevével. Babérlevéllel, szegfűszeggel ízesítjük és felforraljuk. A csirkére öntjük, és forró sütőben megsütjük. Kukoricás rizzsel kínáljuk.
Tipp:
Vörös borral még jobb, valamint lehet a tepsibe a husi mellé krumplit is tenni, akkor egyszerűbb a dolog, nem kell még külön főzőcskézni.

Borsos csirke [húsétel]
Borsos csirke
Hozzávalók:
1,5 kg-os konyhakész csirke,
1 evokanál olívaolaj,
1,5 kávéskanál feketebors;
2 evokanál szójaszósz,
1 evokanál borecet,
4 újhagyma,
1 gyömbérgumó (vagy orölt gyömbér),
1 kávéskanál só
Elkészítés:
Fazékban forraljunk fel vizet, tegyük bele a csirkét 75 percre. Csöpögtessük le és éles késsel daraboljuk fel. Helyezzük a húst a borós részével lefelé egy tűzálló edénybe. Aprítsuk fel a hagymát, vágjuk szálaira a gyömbért. Keverjük össze a mártás többi anyagával. Serpenyoben forrósítsuk fel az olajat, tegyük bele a borsot, és kevergessük addig, amíg nem érezzük az aromáját. Öntsük a húsra, majd öntsük rá a mártást. Fedjük be edényünket alumínium fóliával, tegyük gőzre és erős tűzön főzzük 30 percig. Tisztítsuk meg, vágjuk fel a körítésnek szánt újhagymát. Ha a hús megpuhult, szórjuk meg a hagymával. Forrón tálalhatjuk.

Boros marhatokány [húsétel]
Boros marhatokány
Hozzávalók:
50-60 dkg marhalábszár,
2 dl száraz vörösbor,
3 evõkanál olaj,
1 dl tejföl,
1 teáskanál liszt,
1 összetört szegfûszeg,
1-1 késhegynyi õrölt gyömbérpor,
õrölt csípõs paprika,
só és õrölt fekete bors ízlés szerint
Elkészítés:
A marhahúst lehártyázom, a felesleges zsírt levágom róla, majd vékony, hosszú csíkokra vágom. A felforrósított olajon, erõs lángon lepirítom. Felöntöm a vörösborral, megsózom, rászórom a fûszereket és fedõ alatt, elfõtt levét apránként pótolva (vízzel vagy vízzel hígított borral), puhára párolom. A liszttel elkevert tejföllel besûrítem, felforralom és pirított tarhonyával kínálom.
Elkészítési idő: 70 perc

Boros hússzeletek [húsétel]
Boros hússzeletek
Hozzávalók:
75dkg sertésszelet,
1 pohár marsala bor,
3 evőkanál olivaolaj,
bors,
só
Elkészítés:
* Serpenyőben olajat melegírünk.
* Mikor az olaj felmelegszik, a hússzeletek mindkét oldalát megpirítjuk benne.
* Ezután sózzuk meg, és hintsünk rá egy csipetnyi borsot, majd öntsünk rá egy pohár bort.
* Közepes lángon 5 percig pároljuk, majd tálaljuk.

Boros csirkesült burgonyával [húsétel]
Boros csirkesült burgonyával
Hozzávalók:
1,5 kg csirke,
60 dkg burgonya,
3 evőkanál olaj,
2 kakukkfűág,
3 babérlevél,
2 evőkanál olajbogyó (fekete),
6 gerezd fokhagyma,
1 dl száraz fehérbor,
őrölt bors,
só.
Elkészítés:
A csirkét feldaraboljuk, sóval és borssal meghintjük. Az olajban 15 percig sütjük, majd kivesszük. A zsiradékban aranyszínűre sütjük az egészben hagyott burgonyákat, majd lecsöpögtetjük, a csirkével, a kakukkfűvel, a babérlevelekkel, 1,5 dl vízzel, az olajbogyókkal, a fokhagymával és a borral összekeverjük, és lefedve készre főzzük. (Ha szükséges, időnként öntsünk alá vizet!) A főzőedényben, melegen adjuk az asztalra.
Tanácsok:
Még különlegesebb ízeket kapunk, ha egy csípős paprikát, füstölt szalonnát vagy szeletekre vágott aszalt paradicsomot teszünk bele.
A csirke puhaságát úgy is ellenőrizhetjük, hogy a húst hosszú tűvel megszúrjuk: ha a kifolyó lé már nem rózsaszín, hanem tiszta, világos, akkor készen van. Az ételt készíthetjük kuktában is.

Boros csirke füstölt sajttal sütve [húsétel]
Boros csirke füstölt sajttal sütve
Hozzávalók:
60 dkg csirkemell
25 dkg bacon
10 dkg füstölt sajt
2 dl tejföl
2 dl bor
só
bors
Elkészítés:
Tűzálló tálba vagy tepsibe lerakom a bacont, hogy alul jól fedje. Ráteszem a csirkemellet. Összekeverem a bort a tejföllel, belereszelem a sajtot, sózom, borsozom, nyakon öntöm vele a pipit, és már mehet is a sütőbe kb. 50 percre.
Tanácsok:
A bacon nem kötelező, vajazni is lehet a tepsit, és a füstös ízt kolbásszal is elérhetjük. Ha szaftosra szeretnénk - én úgy ajánlom -, mindenképpen takarjuk le!

Borjúvagdalt uborkás-tejfölös mártásban [húsétel]
Borjúvagdalt uborkás-tejfölös mártásban
Hozzávalók:
60 dkg fiatal borjúhús
1 fej vöröshagyma
6 db savanyú uborka
15 dkg liszt
1 kanál ételízesítő
só
bors
1/2 kanál pirospaprika
kevés majoranna
2,5 dl tejföl
Elkészítés:
A húst vékony csíkokra szeljük fel. A lisztet keverjük össze a fűszerekkel, a húst jól forgassuk meg a fűszeres lisztben. Az olajon pirítsuk meg az apróra vágott hagymát, adjuk hozzá a lisztben megforgatott húsdarabkákat, és kissé pirítsuk meg - de állandó keverés mellett. Annyi vízzel öntsük fel, hogy kb. 1 cm-re ellepje a víz. Majd adjuk hozzá az apróra vagdosott savanyú uborkát. Amikor a hús kész, adjuk hozzá a tejfölt egy pici liszttel, majd addig keverjük, mig sűrű lesz. Utólag ízlés szerint fűszerezzük. Párolt rizs és főtt burgonya illik hozzá.

Borjútekercs Marentsics módra [húsétel]
Borjútekercs Marentsics módra
Hozzávalók 4 személyre:
• 20 dkg marhacomb
• 20 dkg sertéscomb
• 20 dkg csirke- vagy pulykamell
• 10 dkg húsos füstölt szalonna
• 1 fej vöröshagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• 1 paradicsom
• 1 paprika
• 1/2 dl olaj
• 1 púpozott teáskanál fűszerpaprika
Előkészítés:
A húsokat leöblítjük, leszárogatjuk, 4 cm hosszú, ceruzavastagságú darabokra vágjuk. A szalonnát apró kockákra vágjuk, a hagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk. A fokhagymát meghámozzuk, lereszeljük. A paprikát megmossuk, csíkokra vágjuk. A paradicsomot forró vízbe mártjuk, héját így könnyen lehúzzuk, a húsát felszeleteljük.
Elkészítés:
Nagyobb edényben az olajat felforrósítjuk, megpirítjuk benne a szalonnát, majd rátesszük a hagymát, és ezt is megpirítjuk. Beletesszük a marhahúst, és ameddig levet nem enged, kevergetjük. Sózzuk, őrölt (fehér) borssal megszórjuk, beletesszük a reszelt fokhagymát, és pici víz hozzáadásával 25 percig pároljuk. Amikor ismét zsírjára pirult, beletesszük a sertéshúst is. Fehéredésig kevergetjük, ismét vizet, sót teszünk hozzá, és (kb. 25 percig) tovább pároljuk. Ha ismét zsírjára pirult, mehet bele a csirke- vagy pulykamell. Amikor az is kifehéredett, megszórjuk a fűszerpaprikával, jól elkeverjük és 1-1,5 dl vizet öntünk hozzá. 15 percig pároljuk, ha kell, utánaízesítjük, és beletesszük a paprikát és a paradicsomot. Összepároljuk (kb. 5-10 perc), és reszelt burgonyával tálaljuk.

Borjúpaprikás [húsétel]
Borjúpaprikás
Hozzávalók:
4 személyre:
60 dkg kicsontozott borjúlapocka
2 fej vöröshagyma
2 dl tejföl
2 zöldpaprika
2 paradicsom
1 evõkanál piros fûszerpaprika
1 teáskanál liszt
2 gerezd fokhagyma,
só
Elkészítés:
A húst megmossuk, leszárítjuk, majd egyforma kockákra vágjuk. A hagymát hámozás után finomra aprítjuk, a megmosott zöldpaprikát kicsumázzuk és felszeleteljük, a paradicsomot is szeletekre vágjuk. A fokhagymát összezúzzuk. A 24 cm átmérõjû AMC-serpenyõt felmelegítjük, majd lepirítjuk benne a húsdarabokat. Ha már elválnak az edény falától, addig kevergetjük, amíg a hús minden darabkája megpörkölõdik. Ekkor hozzáadjuk a hagymát, a zöldpaprikát és a paradicsomot, majd egy percig még tovább pirítjuk. Rászórjuk a pirospaprikát, megsózzuk, gyorsan összekeverjük, és befedjük. A hõforrást a minimumra állítva, 45 percig pároljuk anélkül, hogy az edény fedelét felnyitnánk. Végül a lisztet, 2 evõkanál vizet és a tejfölt simára keverve, ráöntjük a húsra. Óvatosan összekeverjük, befedjük, és a hõforrást kikapcsolva, még 10 percig hagyjuk befedve.
Tipp:
Ha nem teszünk tejfölt bele, akkor borjúpörkölt az étel neve. Ez utóbbi esetben a lisztet sem keverjük bele.
Köret- és italajánlat:
Galuska vagy sós burgonya és száraz fehérbor vagy hûtött sör illik hozzá.

Borivók Pecsenyéje [húsétel]
Borivók Pecsenyéje
Hozzávalók:
40 dkg csont nélküli sertéstarja, vagy karaj
80 dkg burgonya
15 - 15 dkg paradicsom és zöldpaprika
2 fej közepes vöröshagyma (ez el is hagyható)
pirospaprika
őrölt bors
só
olaj
(esetleg reszelhető sajt)
Elkészítés:
A húst 8 kis szeletbe vágjuk, és klopfolóval kiverjük. A megmosott paradicsomot, paprikát és a megtisztított hagymát karikára vágjuk, a meghámozott burgonyát is kb fél centi vastagra felkarikázzuk. Mély tűzálló tálat kiolajozunk, a nyers burgonyát az aljára rakjuk. Megsózzuk, enyhén borsozzuk. A tetejére paprikát, paradicsomot és a hagymát halmozunk, majd ismét megsózzuk. Ráfektetjük a hússzeleteket, és sóval, borssal, pirosparikával fűszerezzük. Alufóliával letakarjuk, és közepes hőmérsékletű sütőben 30-35 percig sütjük, majd a fóliát eltávolítjuk, és még 10-12 percig sütjük, hogy a pecsenyének szép piros színe legyen.
Tanácsok:
Meg lehet bolondítani egy kis füstölt húsos szalonnával is. Ha dúsítani akarjuk a fólia eltávolítása után reszelt sajttal meg lehet hinteni. FINOM!
Elkészítési idő: 60 perc

Bolognai rántott palacsinta [húsétel]
Bolognai rántott palacsinta
Hozzávalók:
kész sós palacsinta
25dkg darált sertés hús
bolognai fix
liszt
tojás
prézli
Elkészítés:
A darált húst elkészítjük a bolognai fix-en leírt módon és az előre kisütött palacsinta közepébe helyezzük,egymásra hajtogatjuk a széleit és fogpiszkálóval rögzitjük,hogy ne nyíljon ki.Kipanírozzuk és forró olajban pár perc alatt aranybarnára kisütjük.Tanácsok:Nagyon finom és egyszerűen elkészithető!
Elkészítési idő: 50 perc

Bolognai cukkíni [húsétel]
Bolognai cukkíni
Hozzávalók:
1 db cukkíni
2 kis doboz paradicsompüré
30 dkg darált hús
reszelt sajt,
ízlés szerint só bors bazsalikom
Elkészítés:
A cukkínit meghámozom és kimagozom. A sütőt 200 fokra előmelegítem. A húst kevés olajon megpárolom, ráöntöm a paradicsompürét, sóval, borssal, bazsalikommal ízesítem. Ha kész, a szószt beleöntöm a cukkíni kimagozott részébe, majd sajtot teszek a tetejére, és betolom a sütőbe úgy fél órára.

Bolgár lecsós csirkemell [húsétel]
Bolgár lecsós csirkemell
Hozzávalók:
• 4-6 filézett csirkemell
• 4-6 nagy paradicsom
• 4-6 vastag húsú paprika
• vöröshagyma
• só
• bors
• vaj
– csirkepároláshoz,
rizs
• reszelt sajt
Elkészítés:
A csirkemelleket kb. 1x1 centis kockákra vágod, kevés vajban megpárolod. A paradicsomnak lehúzod a héját, kb. centisekre vágod. A paprikákat szintén centisekre vágod. (Látványosság kedvéért lehetőleg egyszínűt, vagy zöldet, vagy pirosat használj.) A vöröshagymát apróra vágod. Nomármost, az összes zöldséget (ld. előző bekezdés) egyszerre beleteszed egy teflonlábasba, besózod, és (igen-igen) ráöntesz 2-3 evőkanál tejet! A tej savat csinál, minden zöldség ropogós marad, annak ellenére, hogy levére sütöd őket. Kellő mennyiségű rizst főzöl, pörgős legyen. Szintén a látványosság kedvéért lehet összekeverni atomnyira vágott petrezselyemzölddel is. Ennek a mennyiségnek megfelelő teflon tepsit kivajazol, zsemlemorzsával megszórod. Beleteszed először a rizst, utána a csirkemellet, majd a zöldségeket. Jól letunkolod. Először átsütöd egy kicsit, utána ipari mennyiségű olvadós sajttal megszórod. Lehetőleg kockára vágva tálalod.
Tanácsok:
Ki lehet próbálni fogadásokra, vagy hivatalos ebédekre is, rém egyszerű, finom és látványos!

Birsalmával és szőlővel sült csirkecomb [húsétel]
Birsalmával és szőlővel sült csirkecomb
Hozzávalók:
4-5 db csirkecob
2 db birsalma szőlő
só
fehér bors
gyömbér
vaj
Elkészítés:
A húst fűszerezem és állni hagyom. Addig a birsalmákat feldarabolom, a szőlőt leszemezgetem. Vajon elősütöm a csirkecombokat, majd a beáztatott cserépedénybe teszem. Ráteszem a gyümölcsöket, felöntöm nagyjából 1 dl vízzel, és leöntöm a hús pecsenyelevével. Sütőbe teszem 25-30 percig, majd az edény tetejét leveszem, és ha szükséges, sütöm még, hogy a lé elsüljön róla. Önmagában is nagyon finom, de krumplipürével is tálalható.

Birkafasírt (8 személyre) [húsétel]
Birkafasírt (8 személyre)
Hozzávalók:
50 dkg vagdalt birkahús
1 hagyma
2 gerezd fokhagyma
3 zöld chilipaprika
2 szelet vízben áztatott és összegyúrt kenyér
4 teáskanál zsemlemorzsa
1 tojás
só
1 teáskanál apróra vágott korianderlevél
6 teáskanál Worchester-mártás
Elkészítés:
A vagdalt birkahúst az apróra vágott hagymával kb. 4 dl vízben addig főzzük, míg a hús megpuhul, és a víz elfő. Adjuk hozzá a kenyérszeleteket, az apróra vágott, zöld chilit, a 4 teáskanál zsemlemorzsát, a zúzott fokhagymát, ízlés szerinti mennyiségű sót, a Worchester-mártást, és a korianderleveleket. Gyúrjunk gombócokat és forgassuk meg vízzel elkevert, felvert tojásban. Hengergessük meg a száraz zsemlemorzsában a gombócokat, majd serpenyőben süssük őket aranybarnára. Főétkezéshez, illetve teához egyaránt tálalható.
Elkészítési idő: 85 perc

Besamellmártásos karfiolos csirke [húsétel]
Besamellmártásos karfiolos csirke
Hozzávalók:
Besamellmártáshoz:
5 dkg vaj
5 dkg liszt
3-4 dl tej só,
bors,
szerecsendió 15-20 dkg
reszelt sajt
karfiol
csirkemell szeletek
sajt a tetejére ízlés szerint
Elkészítés:
A csirkemell szeleteket sózom, borsozom, vajban elősütöm. Karfiolt félpuhára főzőm vegetás vízben. Besamellmártást elkészítem.(vajból lisztből rántás, majd bele a tej, felfőzni, fűszerezni, majd jöhet a sajt. Jénaiba rakom először az elősütött csirkemelldarabokat, majd ráteszem a félpuha karfiolrózsákat és nyakon öntöm a sajtos besamellmártással. A tetejét még bőven sajttal megszórom. Először befedve sütöm, majd rápirítom a sajtot.
Tanácsok:
A hús alá lehet tenni főtt, karikára vágott krumplit és akkor a köret is készen van hozzá. Karfiol helyettesíthető gombával, brokkolival, mexikói keverékkel, padlizsánnal stb.

Berber csirke [húsétel]
Berber csirke
Hozzávalók:
6 db csirkecomb
2 dl tejföl
2 dl fehérbor
1 fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
4 főtt tojás
2 ek étkezési keményítő
só
petrezselyem
olaj reszelt sajt a tálaláshoz
Elkészítés:
Az apróra vágott hagymát olajban megfuttatom, hozzáadom a kettévágott csirkecombokat és pár percig együtt pirítom. Sózom, hozzáöntöm a bort és lefedve majdnem készre párolom. Közben a főtt tojásokat sajtreszelőn lereszelem és a keményítővel, a petrezselyemmel és préselt fokhagymával együtt a tejfölhöz keverem. Ha a csirkének sok leve van, akkor azzal hígítom, ha kevés, akkor egy kis vízzel. A csirkecombokat félre húzom az edényben, vagy kiszedem, és a levéhez öntöm a tojásos tejfölt. Elkeverem, és készre főzöm.
Tanácsok:
Tálaláskor reszelt sajtot szórok a hús tetejére

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)