2007. november 24., szombat

Korhelyleves [leves]

Korhelyleves
Hozzávalók:
350 g savanyú káposzta, 200 g füstölt kolbász, 100 g húsos füstölt szalonna, 1 pohár tejföl, 1 db babérlevél, 1 evőkanál pirospaprika, 1 evőkanál húsleves esszencia 1 evőkanál liszt, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, kevéske citrom héj, őrölt bors,ecet, csipetnyi cukor.


Elkészítés:
A füstölt szalonnát apró kockákra vágjuk, és zsírját kiolvasztjuk. Rátesszük a megtisztított és finomra vágott vöröshagymát, majd üvegesre pirítjuk. A tűzről lehúzva belekeverjük a pirospaprikát, ezután 1 merőkanál vizet ráöntve, hozzáadjuk az apróra vágott és lecsöpögtetett savanyú káposztát. Néhány percnyi pirítás után felöntjük 1000 ml vízzel. Hozzá adjuk az esszenciát, a borsot, a zúzott fokhagymát, a babérlevelet, a citrom apróra vágott héját, és befedve felforraljuk, kb. 20 percig. Közben a kolbász bőrét lehúzzuk, és felkarikázzuk. A főzés félidejében beletesszük a levesbe. Végül belekeverjük a vízzel és liszttel simára kevert tejfölt, majd jól kiforraljuk. Csak akkor ízesítjük az ecettel, ha nem elég savanyú. Csipet cukrot is belekeverünk ízfokozónak, és forrón tálaljuk

Nincsenek megjegyzések: