2007. november 26., hétfő

Bécsi fokhagymás csirkecomb [húsétel]

Bécsi fokhagymás csirkecomb

Hozzávalók:
8 db kis csirkecomb,
5 dkg füstölt szalonna,
4-5 gerezd fokhagyma,
3 evőkanál liszt,
3 evőkanál olaj,
1 evőkanál paradicsompüré,
1 húsleveskocka,
1 dl tejföl;

a gombóchoz:
6 db zsemle,
1 tojás,
1 evőkanál liszt,
só,
reszelt szerecsendió.

Elkészítés:
A csirkecombokat lisztbe forgatjuk,és olajon kissé megsütjük mindkét oldalát,majd lecsepegtetve félretesszük. A megmaradt olajon a paradicsompürét néhány másodpercig kevergetve pirítjuk,kevés liszttel meghintjük,a zúzott fokhagymát is beletesszük, és három deci vízzel - amelyben a húsleveskockát feloldottuk - felengedjük. A csirkecombokat visszateszük ebbe a mártásba, és fedő alatt puhára pároljuk. Végül a levét a tejföllel sűrítjük,s ha még így is túl híg lenne,kissé forraljuk. Közben elkészítjük a gombócokat. A füstölt szalonnát apróra vágjuk és kiolvasztjuk. A pörcét félretesszük, zsírjában megpirítunk két, kis kockára vágott zsemlét.A maradék négy zsemlét vízbe áztatjuk,majd jól kinyomkodjuk,és tojással,liszttel,szalonnapörccel meg a pirított zsemlekockákkal összekeverjük. Sóval,reszelt szerecsendióval ízesítjük és vizes kézzel kis gombócokat formálunk belőle. Lobogva forró sós vízben kifőzzük, és a mártásos csirkecombokkal tálaljuk.

Tanácsok:Jó étvágyat kívánok!

Elkészítési idő: 60 perc

Nincsenek megjegyzések: