2007. november 26., hétfő

Barnasörös csirkeragu [húsétel]

Barnasörös csirkeragu

Hozzávalók:

50 dkg csirkemellfilé só és frissen őrölt bors 3 evőkanál olaj 5 dkg puha vaj A pároló léhez: 1 dl barna sör 1½ dl víz 1 kisebb narancs reszelt héja 1 evőkanál sárgabaracklekvár 1 vöröshagyma, a reszelő nagy lukú oldalán lereszelve 3 gerezd fokhagyma, finomra zúzva 1½ kávéskanál őrölt gyömbér ½ kávéskanál őrölt kömény A mártáshoz: 2 dl tejszín 1 púpos evőkanál étkezési keményítő A tálaláshoz: 1 marék friss korinaderzöld

Elkészítés:

A csirkemellfilét kb. 5x1 cm-es csíkokra vágjuk, megsózzuk-megborsozzuk, majd előpirítjuk a csirkét. A vajat és 2 evőkanál olajat mérsékelt tűzön összeolvasztjuk egy 30 cm átmérőjű, kb. 6 cm magas peremű teflonserpenyőben, aztán nagy lángon 3 perc alatt átpirítjuk benne a csirkecsíkok ½-ét. Az aranybarna húsfalatokat aztán szűrőlapáttal kiszedjük, félretesszük, és hasonló módon elbánunk a többi csirkecsíkkal. Mialatt a húscsíkok barnulnak-pirulnak, elkészítjük a párolólevet. Ehhez egy mérőkancsóba kézi habverővel simára keverjük az összes hozzávalót, úgymint a sört, a vizet, a narancs reszelt héját, a lekvárt, a reszelt vöröshagymát és finomra zúzott fokhagymát, a gyömbért, a köményt, végül pedig jöhet hozzá egy kevés frissen őrölt bors is. Mikor a második adag csirkecsíkokkal is elkészültünk, azokat nem szedjük ki a serpenyőből, hanem visszaköltöztetjük melléjük az első, már félre tett adagot is, és jöhet hozzá a párolólé. Az egészet gondosan összekeverjük, majd hagyjuk, hogy mérsékelt tűzön, csendes rotyogtatással a sörből elillanjon a keserűség és az ízek jól összeérjenek, szűk 10 perc alatt. Közben néha megkeverjük őket, de nem kell folyamatosan. Ezalatt a tejszínt és a keményítőt kézi habverővel összehabarjuk egy kis tálban. Miután a csirke megpárolódott, megkóstoljuk az ételt, és ha kell, megsózzuk-megborsozzuk. Ekkorra a párolólé már jócskán beivódik-felszívódik a csirkehúsba. Ezután hozzáöntjük a keményítővel vegyített tejszínt, majd pár perc alatt sűrűre összeforraljuk az egészet. Tálaláskor apróra vágott korianderzöldet hintünk rá.

Nincsenek megjegyzések: