2007. december 7., péntek

Citromos, gombás csirke [húsétel]

Citromos, gombás csirke

Hozzávalók:

1 db 1,8 kg-os csirke, 2 citrom, 1,5 kávéskanál finom só, 5 evőkanál olaj, 1,5 dkg zsír, 1 piros húsú paprika, 6 szárított gomba, 5 újhagyma, 4 evőkanál száraz fehér bor, 1,5 kávéskanál cukor, 2 evőkanál szójamártás, 1 kávéskanál kukoricaliszt, kevés orölt gyömbér, frissen darált bors.

Elkészítés:

Áztassuk a gombát langyos vízben 20 percig. Csumázzuk ki a paprikát és vágjuk keskeny karikákra. Vágjuk körszeletekre az egyik citromot, a másiknak nyomjuk ki a levét. Az újhagymát a zöldjével együtt vágjuk apróra. 2 evőkanál vízben keverjük el a kukoricalisztet. Csontozzuk ki a csirkehúst, szeleteljük fel 6 X 2 cm-es csíkokra. Egy tányérban keverjük össze a sót, a borsot és 1,5 evokanál olajat. Forgassuk bele a húscsíkokat. Csöpögtessük le a gombát, majd vágjuk négyfelé. A maradék olajat hevítsük fel a serpenyőben, élénk tűzön süssük ki a húst, emeljük ki, tartsuk melegen. Tegyük a zsírt sütoedénybe, olvasszuk ki, tegyük bele a gyömbért, a paprikát és a gombát. Erős tűzön kevergetve pirítsuk 1 percig. Majd adjuk hozzá a citromkarikákat és a hagymát. Pirítsuk együtt még fél percig. Ezután adjuk hozzá a bort, a cukrot és a szójamártást. Ha felforrt, tegyük bele az elkevert lisztet. Keverjük jól össze. Tegyük vissza a sütőedénybe a húst, kevergessük 1 percig, öntözzük meg 2 kanálnyi citromlével. Keverjük meg. Forrón tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések: